Séták az olasz irodalom erdejében

Puskás István vagyok, a Debreceni Egyetem Olasz tanszékének adjunktusa, az olasz irodalom olvasója, oktatója, kutatója, fordítója. Blogom azért indult, hogy megoszthassam e találkozásaim során szerzett élményeimet. Hosszabb, főleg idegen nyelvű, cikkeim, valamint Távoli világok. Kulturális identitás és idegenség az olasz irodalomban című tanulmánykötetem olvashatók az academia.edu oldalon.

Friss topikok

  • Puskás István: @clive.: Reménykedem én is, jó volna igazán. Meglátjuk, érdekel-e kiadót... (2016.06.25. 10:41) Gyűlöletbeszéd
  • clive.: @Puskás István: Köszönöm a választ. Sok sikert hozzá előre is :) (2015.04.28. 21:34) A tanú teste - appendix 1.
  • Puskás István: Szegény Francesca, Morpheus áldozata lett, de Neked hála, új életre kelt. Köszönöm! (2014.02.04. 17:41) Túl a tengeren

Élni és meghalni Gomorrában

2014.05.22. 16:20 Puskás István

scampia2.jpg

scampia3.jpg

scampia5.jpg

 

scampia4.jpgA mai, sőt a háború utáni olasz irodalom és kultúra egyik fontos társadalmi feladata a maffia kibogozhatatlannak, szétzilálhatatlannak tűnő hálózata elleni fellépés, a társadalmat gúzsba kötő béklyó elleni kűzdés kategórikus imperatívusza, még akkor is, ha valóban vajmi kevés esély látszik arra, hogy a kűzdelem a szervezett bűnözés felsázmolásához vezessen is. Értekztem már arról korábban, hogy önmaágban a problémáról való beszéd is egyfajta orvosság az áfiumra, amely ha teljes gyógyulást nem is, de legalább a tünetek enyhítését hozhatja, már csak azáltal is, hogy kimond dolgokat. Ugyanakkor, és erről is volt már szó e blogon, a folyamatos beszédnek megvan az a veszélye, hogy úgy jár a megszólaló, mint az egyszeri pásztorfiú, aki folyton farkast kiált, azaz, a folyamatos emlegetés, sőt bizonyos diszkurzív formák működtetése paradox módon épp hogy éltetik, semmint gyengítik a Polipot.

Ezen hetek egyik nagy figyelmmel kísért, sőt, agyonhájpolt eseménye, hogy az egyik helyi kábeltelevíziós csatorna sorozatot készített a maffia kérdését tárgyaló talán legfontosabb közelmúltbeli könyv, Roberto Saviano Gomorra című munkája alapján. Saviano, a ma alig több mint harminc éves nápolyi újságíró pár évvel ezelőtti, magyarul is olvasható első kötete, a nápolyi szervezett bűnözés, a Camorra életét alulról-belülről megmutató tényfeltáró munka, amely példátanul nyíltan és bátran beszél a társadalom és a gazdaság minden szegletébe beférköző szörnyű szervezetről.

A Gomorra kérlelhetetlen őszinteséggel bizonyítja be, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának „művészete” hogyan nyomorítja meg az olasz társadalmat. Maga a kötet ugyanakkor azért is figyelemre méltó, mert kisebb fordulatot hozott az olasz prózairodalomban is azzal, hogy a nem fikciós történetet erősen átpoetizált, az olasz irodalmi nyelv hagyományához, diskurzusához csatlakozó nyelven beszéli el. Ez a gesztus az új olasz próza tendenciáival remekül összecseng, azon irányéval, amely úgy tartja, hogy a posztmodern játkossága, értékrelativizmusa, toleranciája helyett az irodalomnak ki kell állnia közösségi értékek mellett, s részesévé kell válni a közügyek megtárgyalásának – ami nem feltétlenül direkt politizálást jelent, de akár a közösségi emlékezés, az identitás kérdéseinek újra felvetését (lásd korábbi posztomat Guarnieri regényéről).

Az ezredforduló prózafordulatának legfontosabb hozadéka a leszámolás a korábbi nemzeti kultúra, identitás ideológiájával, retorikájával, de a kritika attidűdjével, annak megmutatásával, hogy ezen ideológia igazából a hatalom megszerzésének és megtartásának a módja és eszköze, amellyel a társadalom feletti dominanciára törő csoport uralni igyekszik az alávetetteket. A Gomorra legfontosabb tanulsága, hogy e tekintetben egyáltalán nincs különbség arra nézvést, a törvényességen innen vagy túl áll-e a hatalomra törő csoport, sőt, hogy a kettő ezert szállal fonódik össze – és itt nem is annyira a politikára gondolunk, ami évtizedek óta közhely Olaszországban, hanem a gazdaság, a mindennapi életet szervező intézmények területein is.

E ponton nem lehet nem gondolni a hatvanas-hetvenes évek Olaszországának legjelentősebb kritusára, Pier Paolo Pasolinire, aki Savianóhoz hasonló bátorsággal, kérlelhetetlen őszinteséggel igyekezett megérteni és megmutatni a társadalom problémáit. Ő már negyven éve arról értekezett, hogy a fogyasztói társadalom (ő még nem használta e kifejezést) megszervezése és működtetése tudja megvalósítani a közösség totális ellenőrzését, kézben tartását, ezért ő a háború utáni berendezkedést tekinti az igazi fasizmusnak, hiszen ekkor valósult meg az a fajta totális állam, totális hatalom eszmény,a miről Mussolini annyit beszélt, de a szlogenek szintjén túl nem sokra jutott. Pasolini tanulsága, hogy ez egyfajta kulturális-civilizációs meghatározottság, amely magába integrál minden hatalomgyakorlási technikát, s bár ő nem foglalkozik a maffiával, nyilvánvaló, hogy e tanulság alapján ki lehet jelenteni: a maffia erejének titka, hogy e kulturális minta megnyilvánulási formája.

Pasolini abban is félelmetesen aktuális, hogy meglátja, illetve, hogy Antonio Gramsci baloldali filozófus gondolatait applikálva bebizonyítja, a társadalom kézben tartásában a kultúrának milyen fontos szerep jut: a totális uralom épp azáltal utd megvalósulni, hogy a televízió médiuma segítségével eltűnteti a lokális kulturális identitásokat, felszámolja a kultúra alapján szerveződő autonóm közösségeket, s mindezt úgy, hogy a közösségek tagjai önként és szívesen hagyják el hagyományaikat, identitásukat. Tegyük hozzá, az új évezred történései mintha azt bizonyítanák, hogy Pasolini jóslata a totális homogenizációról mintha nem telejsülne, s épp mintha a lokális tradíciók, a szub- és ellenkulturális közösségek újbóli erősödésének lehetnénk tanúi. Az viszont már más kérdés, mennyire tudják magukat e közösségek mentesíteni a konzum kultúrától, vagy mennyire csak részleges a más identitások építése. De talán már ez is több, mint a semmi.

gomorra.plakát2.jpg

És így érkezünk vissza jelen poszt apropójához, a Gomorra televíziós sorozathoz. Mi is történik valójában, amikor elkészül e sorozat, s adásba kerül? Hogyan értsük, értelmezzük? Hol van a helye? Bátor kiállás, társadalmi problémák feszegetése, harc ellenük, vagy épp hogy azok amortizációja azáltal, hogy egyfajta betyárromantika részévé teszi, amint azt a Suburra apropóján állítottuk? Csakhogy itt még erőteljesebb, még hatékonyabb a gesztus, hiszen nem jkönyvről, s még csak nem is mozifilmről van szó (a Gomorrából készült az is, egyébként remek darab, kellően sikeres is lett), hanem televíziós sorozat egy kábelcsatornán, ahol a Trónok harca és a Gengszterkorzó társaságába, mediális közegébe kerül. Mennyire sikerül a nézőnek kritikus attitűdök kialakítania, amikor nézni, mennyire van mozgósító, véleményformáló ereje, vagy mennyire járul hozzá a kérdés fikciós térbe emeléséhez, ameny a valóság érzékelését is befolyásolhatja? A sorozat és a köré épített reklámkampány (ezekben a napokban az ország tele a filmet reklámozó óriásplakátokkal) mit szolgál valójában?

Próbálom kitapogatni, megérteni, próbálok a májusi kora nyárban a teraszokon kávézó, aperitívót kortyolgató olaszok fejébe-szívébe látni. Hallom, hogy panaszkodnak, hogy zsörtölődnek, látom, hogy páran, igazán elismerésre méltó bátorsággal próbálnak cselekedni is, de vajon, amikor este beülnek a tévé elé, hogyan áll össze bennük ez az egész? Mert azt látom, hogy érzékelik, hogy a dolcse víta szép felszíne alatt telve vannak feszültséggel, azzal az érzéssel, hogy valami nem stimmel, de a sorozat, s vele, mellette az alapul szolgáló könyv és társai, néhány szó szerint halálmegvető írástudó (mert Saviano fejére vérdíj van kitűzve, örökre le kellett mondania a családi tűzhely melegéről, állandó csendőri kíséret mellett él évek óta), civil aktivista fel tudják-e rázni őket, vagy csak arra jók, hogy megnyugtassák kicsit a lelkiismeretet, s tegyenek a probléma tündérmesévé távolításában, hogy minél zavartalanabbul csordogáljon tovább az élet? Hogy eltávolítsa a kínzó gondot, hogy teleportálja a fikció világába, s ezáltal tegye külsővé, mintha nem a saját élet része lenne.

S a nagyok, a hatalom birtokosai vajon picikét is kényelmetlenül érzik-e magukat, picikét is aggódnak-e, ha elhaladnak az óriásplakátok alatt, vagy ha földalatti bunkerekükben, ahol évek óta rejtőznek, az esti tévézés során legalább a gondnak az árnyéka átsuhan-e homlokukon, vagy épp elégedetten dőlnek hátra? Netán büszkék is magukra, hogy mítosszá lesznek?

Mert hiába minden fecsegés, az aprók népe hiába siránkozik és toporzékol, a hatalmat a kezükből kicsavarni úgysem tudja, hisz, és itt ér körbe a kör, ameddig a televízió, s vele gyütt a konzumvilág teremti a társadalom életének univerzumát, nincs okuk igazából aggódni, a hatalmat komolyan semmi nem veszélyezteti.

taglioAlta_00136.jpg

A plakát szövege: Gomorra a Sky-on, a kevesek érdekei szerint… még egy "SZAR", a nápolyi népről … és a politika fittyet hány rá. SZÉGYELJÉTEK MAGATOKAT MIND!

Appendix: Mint e fotó is mutatja, a Saviano által is jegyzett sorozat megítélésre korántsem egyértelmű, a történetnek helyet adó hirhedt Scampia-negyed lakosai számára is hasonló módon értelmeződik, mint az imént vázoltam, azaz úgy látják, ez a gesztus nemhogy segítené a Camorrától megszabadulást, de inkább erősíti a szervezet uralmát, a film és Saviano ellen tiltakozó mozgalom indult, szemükben az újságíró immár nem bátor tényfeltáró, hanem kártékony áruló...

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr836197066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.