Pier Paolo Pasolini, Kőolaj, részlet

Így esett, hogy egyszer csak meglátta magát, amint a teste a padlóra zuhan. Az erkélyen, a szomorú betonpadlón üres kaspók, ládák, csövek (valószínűleg lomtárként is funkcionált): a teste ott volt, ott hevert e semmire sem kellő tárgyak között, akárha egy üzlet hátsó raktárában feküdne. Csak a fölé boruló ég látta.

A védtelenné vált, tudat nélküli test formáit, jellegzetességeit szabadon, szenvtelenül vehette szemügyre a megfigyelő.

Carlo tekintette végigpásztázta a lábainál hanyatt fekvő testet: a sápadt arc szinte fehér, inkább sárgás a mirigyek váladékától, homloka egy inteligens, makacs személyé a seszínű, szálkás haj alatt. E méltatlan körülmények között a haj kissé szétzilálódott, egészen nevetséges hatást keltett. Aztán a túlságosa expresszív szemek, kerekded kontúrral, táskásan, szemüveg híján (zuhanás közben lecsúszott az orról, a test mellett hevert a vékonyka fémkeret) mintegy lemeztelítve. A hosszú és sima arc bőre feszes, akár egy kisgyereké, az orr környékén kicsit felhúzva; a száj – az ajkak fodrosak, akár a tyúk seggluka – félig nyitva a túlságosan előreugró, hosszú, sárga fogak tehettek róla, vagy talán az örökké eldugult orr, mert a szájnak mindig nyitva kell lenni, hogy az ember lélegezhessen. S íme a test: nyúlánk és sovány, gyönge fizikumú, de ápolt személy teste; szürke, immár nem új öltöny, nyakkendős fehér ing fedi (a nyakkendő annyira diszkrét, hogy szinte észre sem venni).

Carlo jól ismert minden előzményt, ami ide juttatta – a születést, a gyerekkort, a neveltetést, az élet első tapasztalatait -, jól tudta hát, hogy a zuhanás is pontosa illett tetteit visszavonhatatlanul és helyesen kormányzó logikába. Az agyonlőtt vagy halálra éheztetett elitélt totális passzivitása volt ez, aki a test engedelmes mozdulatlanságával (mintegy felajánlva azt), vakon, passzív, szinte gyermeki készségességgeel vette magára mészárosainak tetteit – akár a Zsidók aprócska testei Dachauban és Mauthausenben. Utolsó logikus cselekedete az volt, amikor támadni, kűzdeni képtelen értelmiségi - kispolgári testét odatartotta a büntetésnek. Mindaz, ami megdicsőitette (mint a fehér bőr, a ruha szövete, akár valami nem hivalkodó privilégium) most csak enyhén viszolyogató irgalom tárgya volt, hála a a zuhanás miatt a vádlin méltatlanul felhúzódott nadrágszár alól kilátszó zokninak.